|

Hagyományos húsvéti ételeink
A magyar
és az európai keresztény hagyományban az egész húsvéti ünnepkör során
kiemelt jelentőséget kapnak az ünnep egyes szakai alatt fogyasztott
ételféleségek. A hamvazószerdától Húsvét vasárnapjáig tartó 40 napos böjt
már a 7. századtól szokás, sőt 1091-ben II. Orbán pápa még törvénybe is
iktatta. A magyarországi katolikusok nem is oly rég sok helyen valóban be
is tartották ezt a szigorú böjtöt, amelynek fegyelme csupán az elmúlt
évszázadban lazult meg többek között a hivatalos enyhítések következtében,
s a nagyhétre, illetve nagypéntekre korlátozódott az időtartama. A
protestánsok csak a nagypénteki böjtöt tartották, de azt nagyon
következetesen.
A régi időkben a
böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad
enni és csak egyszer ehettek napjában. A 19. század végén még voltak olyan
paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva csak növényi táplálékot
vettek magukhoz. Sok helyen böjt alatt még tejneműt sem fogyasztottak. Nem
zsírral, hanem olajjal főztek, s előfordult, hogy a böjtös eledelek
számára külön edényeket használtak.
|
A 17. században a böjt
kérdésében nagy vita támadt a gyöngyösi franciskánusok és jezsuiták
között. A franciskánus barátok a régi tilalom szerint húst, tojást és
tejneműt sem fogyasztottak, míg a jezsuiták azt tartották, hogy a
böjti napokon is szabad tojást és tejfélét fogyasztani. A vita odáig
fajult, hogy a kérdés a római Congregatio de propaganda fide
elé került, amely ugyan a barátok hagyományos értelmezésével értett
egyet, azonban az ország különleges helyzetére való tekintettel mégis
engedélyezte a könnyítést. A folytonos könnyítésekkel (tej, túró,
vaj,
tojás) a magyar parasztság sem élt, szinte a 19. század végéig csak
halat és –ahogy a szegedi nép mondja– harmat nevelte eledeleket
(vagyis növényféléket) fogyasztott. Ezért mondták a múlt század
közepén az öreg tápiak: könnyű a bűt túrún, kinyérön, vagyis
hiányzik belőle az önmegtagadás. |
A
magyar népi konyhának tájegységenként különböző jellegzetes böjti ételeit
ismerjük. Lássunk néhány példát a böjti étrendre.
Az
őrségi reformátusok nagypéntek reggelén forralt tejet fogyasztottak
kenyérrel. Az ebéd sokféle lehetett: babgánica, főtt aszalt szilva és alma
az édes főzőlével együtt, vagy aszaltszilva-leves, tejfölös
bab,
gánica mákkal, tejjel, szárazbab tökmagolajjal és hagymával,
mézeslaska, tejfölös szilva. A Tápió menti protestánsok nagypéntek délben
rántottlevest és kifőtt tésztát, vacsorára tejet, aludtejet, túrót
fogyasztottak. A rábaközben a tojásos, tejes ételek és a tésztafélék
mellett vadsóskát, gombát is gyakran főztek. Zöldcsütörtökön vagy
nagycsütörtökön a regtöbb rábaközi és szigetközi családban valamilyen
zöldfőzeléket ettek tojás feltéttel. Nagypénteken a kapuváriak lencsét
főztek, hogy sok pénzük legyen. Finom böjti vacsora volt még a csírás
bab és a szaladós. Országszerte elterjedt böjti étel volt a
bableves, tojásleves, rántás nélküli krumplileves, babsaláta,
krumplisaláta és a főtt tészták, ezek közül is a mákostészta.
|
Aszaltszilva-leves
(őrségi recept)
A megmosott, gőzön megpuhított, magozott szilvát 3-4
darabra vágva vízben puhára főzzük, egy darabka fahéjat is teszünk a
főzőlébe. Ha a szilva megfőtt, levét tejföllel behabarjuk, sóval,
cukorral ízesítve fogyasztjuk. Ugyanígy készítjük aszalt meggyből és
aszalt cseresznyéből is. |
|
Mákos hajdina, vagy kukoricagánica
(őrségi recept)
A kukorica- vagy hajdinalisztet forró vízbe szórva
főzőkanállal kavargatva keményre főzzük. Fövés után kissé hűlni
hagyjuk, egy tálban ellapogatjuk és mindkét oldalát cukros, vagy cukor
nélküli törött mákban meghempergetjük. Tányérba rakva mézzel, vagy
anélkül tálaljuk. |
|
Őrségi babsaláta
40 dkg szemes babot előző este beáztatunk, 2 fej
vöröshagymát apróra vágunk és 1 gerezd fokhagymát összezúzunk. Másnap
a babot hideg vízben sóval, babérlevéllel puhára főzzük, lehűtjük és
kevés főzőlével együtt egy tálba rakjuk. 1 dl tökmagolajból, 1 dl
borecetből, a hagymából, fokhagymából kevés vízzel salátaöntetet
készítünk, amelyet sóval és kevés fehér borssal ízesítünk. Ezzel
öntjük le a babot. Néhány órás állás után hidegen tálaljuk. |
|
Szaladós (rábaközi csíramálé)
A búzát, vagy rozsot nyáron az ágy alá tett teknőben
állandóan locsolgatták, így az 3-4 nap alatt kicsírázott. Utána
ponyván megszárították és zacskóba rakva eltették. Télen a malomban
megdaráltatták. Amikor sütni akartak, a szükséges mennyiséget
vajdlingba rakták, forró vizet öntötttek rá, hígra feleresztették, 3-4
órára a dunyha alá rakták, jól letakarták, s így olyan édes lett mint
a méz. Kevés vizet öntöttek a cseréptepsibe, bele 3 ujjnyi vastagon a
masszát és kemencében, rendszerint a kenyérsütés mellett szép pirosra
sütötték. |
Húsvéti ételek
A katolikusok
húsvéti ünnepének évszázadok óta egyik kiemelt mozzanata a jellegzetes
húsvéti ételek –kalács, sonka, bárány, tojás, stb.– megszentelése. E
húsvéti eledelek jellegzetes régi neve a kókonya, amelynek eredetét
nyelvészeink egyelőre még nem tisztázták megnyugtatóan. Mindenesetre a
szót az ételszentelés szimbolikáját magyarázva már a Sándor-kódex is
említi:
|
Részletek a Sándor-kódexből:
Az mennyországban mentül jelösb étök az kókonnya.
Micsoda az a kókonnya? A kókonnya ünnönmaga Úr Krisztus, Isten és
embör...Mert valamik kellenek az kókonnyához, avagy az húsvéti
könyérhöz, űbenne mind meglehetnek avagy példáztatnak. Az húsvéti
könyérhöz sajt és tej, tikmony, tiszta tészta, környül tésztából
koszorúmódra kell csinálni, meg kell sütni, meg kell szentölni...
Az sajt és az tej példázzák Krisztusnak szentséges
testét...Az tikmonynak az fejérén értetik az ó fejérségű lelke, ki
eredendő bűntül igen távol lőn. Az tikmonynak az székén értetik az ű
istensége...A szép tiszta tésztán, kire az sajtot rakják s az
tikmonyját és az tejet értetik az három szömélyben az Fiúnak szömélye,
mely szömélyben az isteni természet az emböri természettel egyesüle.
Az tésztából csinált koszorún, kivel az húsvéti kenyért
megkörnyékezik, értetik, mimódon az atyja, anyja, az mostohája
(a zsidóság) és az ű
házanépe (menyországbeliek) őtet
megkoszorúzta volt...
Az megsütésen értetik az körösztfának kemencéjén ű
testének megszáradása, isteni nagy szerelemnek tizétül.
A megáldáson értetik az űtet megáldás... |
A kókonya szó a népnyelvben a húsvéthoz kapcsolódva
sokféle változatban és jelentésben máig él. Legtöbb helyen a húsvéti
ételek összefoglaló neve, azonban például Szegeden a húsvéti megszentelt
keménytojást, az istensegítsi székelyek körében a húsvéti kalácsot értik
alatta. A Dunántúl egy részén a szó változatai –kókálás, kókányolás,
kokonyázás, stb.– az ősi húvéti játékot, a tojásütést
jelentik. A
keleti egyházaktól származik a megszentelt ételek másik elnevezése a
páska, pászka. Tudjuk, hogy a pascha egyházi nyelven a húsvétot,
illetőleg a testét, vérét feláldozó Megváltót jelenti. A magyarságnál
mindkét elnevezés ismert.
A kókonyát, illetve pászkát a katolikusok
húsvét vasárnap reggel vitték szentelteni a templomba egy nagy kosárban. A
kosár tartalma tájegységenként különbözhetett, azonban mindenképpen az
ünnepre szánt húsvéti ételek voltak benne. A szentelés történhetett a
templomban, vagy a templom udvarán. Az ételeket a hímzett terítővel,
konyharuhával kibélelt kosárban minél tetszetősebben igyekeztek
elrendezni. A kosarat fedő díszes –gyakran kizárólag erre az alkalomra
tartogatott terítőt csak addig vették le, amíg a szentelés tartott.
Egyébként a szentelés idejére a borosflaska dugóját is eltávolították, sőt
sok helyen egy tojást meg is pucoltak, hogy az áldás közvetlenül érje
azokat. A szentelés után minél gyorsabban igyekeztek hazaérni. Volt ahol
az utat futva tették meg, máshol szótlanul kellett hazavinni az
eledeleket. Hazaérve a család az asztalt körülülve azonnal nekilátott a
szentelt húsvéti ételek elfogyasztásának. Ilyenkor a szentelt ételeknek
még a morzsáját, maradékát sem dobták ki, mert különleges erőt
tulajdonítván nekik mágikus célra használták ezeket. A morzsát például a
tyúkok elé szórták, hogy a következő évben jobban tojjjanak. Bukovinában a
maradékot elégették, s a hamujával szapultak. A szentelt sonka csontját
gyümölcsfára akasztották, hogy sokat teremjen.
Az étkezés közben a karácsonyhoz hasonlóan
rituális szertartások is előfordulhattak. A palócoknál például szokás volt
egy szentelt tojást annyi felé osztva elfogyasztani, ahány családtag volt,
hogyha eltévednének, jusson eszükbe, kivel ették a tojást.
Lássunk néhány példát arra, mit
tartalmazhatott a szentelésre vitt kosár.
Göcsejben a századfordulón a szentelésre sonkát, tojást,
kalácsot, tormát szoktak kengyeles kosárban küldeni. Hitük szerint a tojás
Krisztus keresztfáját, díszítése Krisztus kötelét, a torma a keserűséget
jelképezi. A család először a tormából evett, bizonyára azért, mert
Krisztus is szenvedett és nélkülözött a feltámadás előtt.
Vásárosdombón a fentiek mellett még kolbász,
egy üveg víz és só is került a kosárba, Patosfa asszonyai pedig a paprikát
sem hagyták ki belőle. Lucskán tormát, sót, vajat, szalonnát, sonkát
kalácsot és tojást vittek szenteltetni.
Csíkménaságban a pap nagymise után szentelte
meg a húsvéti eledeleket, amelyeket a hívek csíkos tarisznyában,
kersztelői kosarakban készítettek oda szép sorjában. A kosárban kenyér,
kalács, sültbárány, sonka, tojás és só volt.
Szabolcsban élő görögkatolikusainknál a
páska, vagy pászka a kosárba tett sonkából, tojásból, ún.
sárga túróból, vajból, bárányból, tormából és borból állott. Volt
olyan család, amely egészen fehérvasárnapig csak ezeket a megszentelt
ételeket fogyasztotta.
A moldvai csángóknál a pászka tojásos
túróslepény, mellette kozsonna, vagyis tejjel, tojással, túróval,
mézzel, mazsolával készült húsvéti sütemény, valamint hímestojás. A
feltámadási szertartás után szokták elfogyasztani, miközben azt
mondogatják egymásnak: feltámadt Krisztus. A felelet: higgyük
valóban.
A protestánsok körében gyakorlatilag ugyanazok
a húsvéti ételek voltak szokásban, mint a katolikusoknál, csak
természetesen megszentelés nélkül fogyasztották ezeket.
Húsvéti ételeink szimbolikájával, mágikus misztikus
képzetkörével érdemes külön is foglalkoznunk.
A húsvéti bárány az ünnep áldozati
jellegű étele, amelyet már az ószövetségi zsidók is fogyasztottak keserű
salátával és kovásztalan kenyérrel Egyiptomból való megmenekülésüknek és
elsőszülöttjeik váltsága emlékezetére. Izsák helyett leölt kos szerepel
Ábrahám áldozatában is. Engesztelő napjukon pedig a zsidók a pusztába
bűnbakot eresztettek.
Minthogy Jézus az emberiség váltságára jött a
földre, érthető, hogy már az újszövetségi könyvek is Isten bárányányak
nevezik őt –az ószövetségi előképekre támaszkodva. Az Isten báránya
ábrázolások a középkortól kezdve igen elterjedtek voltak az egyházi és
világi építmények, pecsétek és egyéb tárgyak díszítményeiként.A húvéti
bárány áldás-szövege már a Pray-kódexben olvasható, s azt is
tudjuk, hogy
a középkorban a tihanyi monostornak húsvéti bárányt ajánlottak fel a
hívek. A húsvéti bárányáldozat emlékét a magyar néphagyományban is
megtaláljuk: a régi szegedi felsőtanyai juhászgazdák például a leölt
bárány vérével az ószövetségi zsidók módjára szokták megkenni az
ajtófélfát, hogy az ő elsőszülöttjeiknek se legyen bajuk. A bárányt
általában nagypénteken ölték meg, s elkészítés közben arra is ügyeltek,
hogy csontját ne törjék meg (János evangéliuma 19,36). A csonttörés
tilalma később sok helyen a húsvéti sonkával kapcsolatosan is
felbukkan.
Másik igen régi húsvéti eledelünk a tojás
az élet és újjászületés archaikus jelképe. Keresztény magyarázat
szerint,
amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az
emberek megváltására. Egy másik felfogásban a tojáshéj az Ószövetséget,
belseje az Újtestamentomot jelképezi. Piros színe Krisztusnak az
emberiségért kiontott vérére emlékeztet. Ez utóbbi motívum számtalan
változatban a néphiedelmek között is megtalálható. A körmendiek például
úgy mesélik, hogy mikor Jézust keresztre feszítették, odament egy
asszony,
aki kosarában tojást vitt. Letette és elkezdett imádkozni. Egyszercsak egy
csöpp vér csöppent az egyik tojásra és megpirosodott tőle. Ezért festik
pirosra a tojást húsvétkor.
A tojásajándékozásnak a mai profán jellegével
ellentétben korábban liturgikus szimbolikus jelentése volt. A régi időkben
a keresztszülők azért ajándékoztak húsvéti tojást a
keresztgyermekeiknek,
hogy a megváltás kiváltságos örömére emlékeztessék őket. Göcsejben és
Somogyban szinte máig szívósan tartja magát ez a hagyomány. Vásárosdombón
ezen túlmenően még a kereszt- és bérmakomák, komaasszonyok korozsmával
is megtisztelik egymást. A húsvéti korozsma szép fehér abroszba
kötött hímestojásból, almából és süteményből áll. A húsvéti tojásnak más
szentelményekhez hasonlóan sok helyen mágikus erőt tulajdonítanak. Például
Nyírábrányban a húsvéti szentelt tojás héját szántották a földbe. Volt úgy
is, hogy a tojást a vetőzsákba tették és a magot arról vetették.
A húsvéti tojással összefüggő ünnepi
szerencsejáték a sokféleképpen emlegetett szerencsejáték a tojásütés
(koccintás, kókányolás, stb.) A szokás egész Európában
ismeretes.
Lényege: a fiúgyermekek a locsolkodásért, vagy keresztszüleiktől kapott
tojásokat párosával összeütik. Akié összetörik az a vesztes és köteles
átadni annak, akié épen maradt.
A sonka a paraszti élet gazdasági és
kultikus rendje következtében már igen régóta a jellegzetes húsvéti
eledelek közé tartozik, sok helyen kiszorítva az eredetileg szokásos
bárányt. A hozzá fűződő hiedelmek inkább mágikus, mint szakrális
jellegűek.
|
Szabolcsi húsvéti sárga túró
Egy liter tejet jól megcukrozva és fahéjjal ízesítve a
tűzre teszünk és folytonos keverés közben beleütünk legalább tíz egész
tojást. Addig főzzük, míg az összes fehérje ki nem csapódik benne.
Ekkor a túróhoz hasonlóan tüllzacskóba téve levét kicsepegtetjük. |
|
|